Fény – törés – játék…
Ha játék, hát játsszunk el a gondolattal. De milyen
gondolattal? Talán a fény a gondolat? Olyan gyorsan halad át egy gondolat az
idegpályákon, mint a fény? És miért törik meg? Talán ha megakad, talán olyankor
jövünk rá, hogy mégsem az a jó gondolat, hanem egy másik?
Nézem a tájat és eszembe jut egy eset, amikor ez volt.
Amikor hirtelen akartam valakinek valamit közölni. Elkezdtem a mondatot, aztán
megbicsaklott a hangom. Mert közben rájöttem, hogy azt nem szabad mondanom,
talán megvilágította azt a kis részemet, ahol éppen átsuhantak volna a szavak
valami kis fény? Talán egy fénytörés? Talán így játszik velünk Valaki,
Odafentről?
Ahogy a tihanyi belső tó és a Balaton között is játékosan
esik le a fénycsóva, világít meg mindent, amit ér, amit nem tud eltakarni előle
semmi domb, semmi fa? Így alkotva meg a fény színének ezernyi árnyalatát. Mert
az a fény színe. Nem egyszerűen sárga, vagy fehér, hanem fény- szín. Ragyogó,
élénk, szemkápráztató. Annyira, hogy nem is tudja akármi megállítani. A
felhőkön például átsuhan, az alján törik ki, csak annyit tud elérni a fehér ködréteg,
hogy szétszórja ezer kis csóvába, de így még több helyet meg tud világítani.
És ez a fény nemcsak felvilágosít részeket, mint a tóban a
víz vagy a fű, hanem el is indít valamit. Elkezd jobban nőni a fű, zöldebb
lesz, a széllel karöltve pedig meg is borzolja a tó vizét. Olyan hirtelen csap
le az ezernyi sugarával. Életet visz a néma és csöndes tájba. Megvilágítja a víznek, merre menjen. Mint
amikor hiába tűnődünk, nem találunk megoldást. Aztán jön egy szikra és már
tudjuk hogyan tovább?
És nemcsak megvilágít és életre kelt, a fény el is választ.
Van, amit kiemel, és van, amit sötétben hagy. Nem kell mindent látni,
észrevenni, hadd pihenjen. Nekünk sem kell minden ötletet figyelembe venni,
minden elgondolást igaznak hinni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése